Geonapló

Nyilvános, de nem annyira. MOLNÁR GUSZTÁV blogja

A lengyel bástya

Hozzászólás

Január 17-20.

Martin Pollack osztrák író és fordító (többek között Kapuścińskit fordította németre; a hatvanas-hetvenes években Lengyelországban tanult, 1988-ig a Der Spiegel varsói tudósítója volt) a Der Standardban megjelent cikkében ezeket írja:

Lengyelország mindig jelkép volt, a szabadságküzdelmek bástyája. (…) Egy ilyen országot, amely soha nem hagyta, hogy elnyomják, nem lehet könnyen gúzsba kötni. Lengyelország nem Magyarország.

Nemcsak Lengyelországról van itt szó, hanem valamennyiünkről. Ha a demokrácia lengyel bástyája ledől, az vészjelzés kell hogy legyen egész Európa számára.

Szegény Für Lajos, most bizonyára örülne. Mint ahogy háboroghatna is azon, hogy Magyarországot ennyire lesajnálják. De legalább meglenne az az elégtétele, hogy most a „Nyugat”, különösen annak baloldali-liberális fele kesereghet azon, hogy „Varsó elesett”.

Ami Magyarországot és Lengyelországot illeti, azt hiszem, nem az Index elemzőinek, Panyi Szabolcsnak és Dezső Andrásnak van igazuk, akik szerint „a lengyelek nem tudnak orbanizálódni”, hanem Elmar Brok CDU-s politikusnak, az európai parlament külügyi bizottsági elnökének, aki a Spiegel Online-nak azt mondta, hogy „Lengyelország nagyobb kihívás az EU számára, mint Magyarország, ahol Orbán Viktorral, a hatalompolitikussal minden különbség ellenére legalább mindig lehet beszélni”. Alighanem ezzel magyarázható az is, hogy a Fidesz még mindig a jobbközép (néppárti) pártcsalád tagja, és nem csatlakozott ahhoz a nyíltan integrációellenes Európa-parlamenti csoportosuláshoz, amelyhez „természetes szövetségesei”, az angol és a lengyel konzervatívok is tartoznak. A kisállamiság és a szűk mozgástér tudata (akárcsak az ellenkező póluson, a tényleges nagyhatalmak esetében a cselekvőképesség tudata és felhalmozott tapasztalata) elkerülhetetlenül kifejleszti a politikai ravaszság egy bizonyos szintjét, amire a messianisztikus elhivatottságtudattal eltelt nemzeteknek „nincs szükségük”.

Orbán is eléggé ideologikus figura, de alapvetően „Machtpolitiker”. Kaczynskit viszont nem érdekli a látható hatalom. Mint ahogy Józef Piłsudskit sem érdekelte a „második lengyel köztársaság”, a két háború közötti ún. szanációs rendszer idején, amikor a kétségtelenül torz és felemás lengyel demokráciát a nem kevésbé torz és felemás autoritarizmussal próbálták meg nyavalyáiból kigyógyítani. Úgyhogy a szabadságküzdelmek lengyel „bástyáját” (akárcsak a magyar és cseh liberális és demokratikus hagyományokat) nincs mit idealizálni. Ezt magamnak is mondom, hiszen majdnem harminc éven keresztül, 1976-’77 és a Provincia vége, vagyis 2003 között valamilyen eszményi közép-európaiság bűvöletében éltem. Ma is meg vagyok győződve arról, hogy Kelet-Közép-Európa más, mint Kelet-Európa és a Balkán, de ezt a „másság”-ot most már nem abban látom, hogy „mi, közép-európaiak” mennyire nyugatiak vagyunk, ők meg mennyire nem, hanem inkább abban, hogy most, a Nyugat nyilvánvaló halódása idején mi talán valamivel nagyobb eséllyel tudunk szembesülni valóságos gyarlóságainkkal és korlátainkkal (és vállalható hagyományainkkal is), mint akár Nyugat-, akár Kelet-Európa. Persze itt van egy kis esély arra, hogy „mi magyarok” viszont, pontosan annyiban, amennyiben – éppen száz évvel ezelőtt – minden történelmi esélyünket elvesztettük, vagyunk, lehetünk képesek arra, hogy még a saját régiónkon belül is „kitűnjünk”.

A Magyarország és Lengyelország közötti különbségekről még annyit, hogy a két kormány feltehetően nem teljesen egyformán viszonyul az Európai Unión belüli – most már egyre jobban kivehető – geopolitikai folyamatokhoz.

Philip Stephens, a The Financial Times kommentátora szerint  „Orbán Viktor, Magyarország autokratikus miniszterelnöke egy kellemetlen zavaró tényező. Lengyelország komoly játékos a kontinentális geopolitikában.”

A két ország közötti nagyságrendi különbség nyilvánvaló. (Lengyelország lakosságágának száma 38 és fél millió, területe pedig 313 ezer négyzetkilométer; a vonatkozó magyar adatokat nem is írom ide.) De hogy Lengyelország komoly és főként hogy önálló geopolitikai játékos volna, abban kételkedem. Ilyen csak három van az EU-ban: Németország, Franciaország és Nagy-Britannia. Tehát még Olaszország sem számítható ebbe az elit-kategóriába!) Inkább arról lehet itt szó, hogy ami Lengyelországban és Lengyelországgal történik, az valóban komolyan befolyásolhatja az EU belső geopolitikáját, azaz belső hatalmi és intézményi erőviszonyait.

Egyelőre mind Varsó, mind pedig Budapest igyekszik hasznot húzni abból a küzdelemből, amelyet London, pontosabban Cameron miniszterelnök Brüsszellel folytat. A céljuk nyilván az, hogy az „egyre szorosabbá váló unió”-t (ever closer Union), vagyis a nemzetállamok föderációját a szuverenitásukat fokozatosan visszaszerző nemzetállamok konföderációja váltsa fel, amelyben a nemzeti kormányok mind gazdaságpolitikai, mind igazságügyi, mind pedig külpolitikai és katonai kérdésekben önállóak lehetnek, miközben az Unión belül nem sérül az ún. négy szabadságelv, azaz a tőke, az áruk, a szolgáltatások és a személyek szabad mozgásának elve.

Az már most egyértelműen megállapítható, hogy ez a stratégia a maga teljességében semmiképpen sem érvényesülhet. Először is a brit kormány semmiképpen sem mondhat le arról az igényéről, hogy az EU más tagállamaiból (elsősorban Kelet-Európából) jövő munkavállalók négy vagy esetleg három évig nem részesülhetnek a brit szociális juttatásokból, különben nincs semmi esélye arra, hogy a Brexitről szóló népszavazáson a bent maradás hívei kerüljenek többségbe. Cameron január eleji budapesti látogatásán valószínűleg körvonalazódott ez ügyben valamiféle kompromisszum.

Úgy tűnik azonban, hogy ebben a kérdésben a többi régebbi tagállam is követni szeretné a brit példát. A Financial Times európai tudósítóinak hálózata arról értesült, hogy „több ország, köztük Franciaország és Németország is hirtelen elkezdte latolgatni, hogy ne vezessen-e be a Cameronéhoz hasonló restrikciókat”.

Ez lényegében a kétszintű vagy kétsebességű Európa (two-tier Europe) megszületését  jelentené. Anglia az alsó lépcsőn vagy szinten helyezkedne el, és ez teljes mértékben meg is felelne az érdekeinek, legalábbis a brit miniszterelnök szerint. Kérdés azonban, hogy Magyarország, Lengyelország és a többi kívül maradó mit fog majd szólni ehhez.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s