Geonapló

Nyilvános, de nem annyira. MOLNÁR GUSZTÁV blogja

Nem kell Putyint félteni

Hozzászólás

Január 23-25.

A lengyel külügyminiszter helyettes moszkvai tárgyalásain nem történt semmiféle áttörés, amit már abból is lehetett (volna) sejteni, hogy a varsói orosz nagykövet a Rzeczpospolitának (közvetlenül a tárgyalások előtt) adott interjújában azt mondta, hogy a 2010 áprilisában lezuhant Tu-154-es elnöki gép roncsait csak akkor fogják visszaszolgáltatni Lengyelországnak, „ha a lengyel és az orosz vizsgálatok egyforma következtetésre jutnak a szerencsétlenség okait illetően”. És ez a közeljövőben nem valószínű. A Rosszijszkaja Gazeta mindenesetre úgy kommentálta a moszkvai tárgyalásokat, hogy a lengyel külügyminiszter helyettes által előadott „új gondolatok” „minden bizonnyal nem fognak ártani az orosz-lengyel kapcsolatoknak”. Bár az orosz lap itt nyilván nem a szerencsétlenséggel, hanem az orosz emlékművekkel és katonasírokkal, valamint a két ország tulajdonában lévő ingatlanokkal kapcsolatos lengyel elképzelésekre célozhatott, az egészet értelmezhetjük úgy is, hogy az orosz-lengyel viszony nem vált feszültebbé, miközben a Lengyelország és Brüsszel közötti viszony egyértelműen feszültebbé vált.

Pontosan ez a geopolitikai kontextus az, ami érdekessé teheti a lengyel-orosz viszonyt. Oroszország az olajár zuhanása és a rubel rohamos értékcsökkenése miatt nem engedheti meg magának, hogy Amerikával, valamint Németországgal és Franciaországgal, a kelet-ukrajnai konfliktust úgy-ahogy stabilizáló minszki megállapodás aláíróival újabb konfliktusokba keveredjen.

Épp ellenkezőleg, valamiféle olvadás körvonalazódik a Nyugat és Oroszország között. A Davosban tartózkodó John Kerry amerikai külügyminiszter szerint az Oroszország ellen Kelet-Ukrajna kapcsán foganatosított szankciókat hónapokon belül felfüggeszthetik. Washington, Párizs és Berlin úgy látja, hogy Putyin elnök ezúttal komolyan a kelet-ukrajnai probléma megoldására törekszik.

A  Financial Times  a következőképpen írja le a helyzetet:

 

The apparent shift in Russia’s position comes as Ukrainian president Petro Poroshenko is struggling to secure the constitutional changes required by the Minsk II agreement — which need a two-thirds parliamentary majority.

Ukrainian officials suggest Moscow has moved to portray itself as a “good cop”, and present Kiev as the party that is not delivering on its Minsk commitments.

While alive to the danger of Russia manipulating the situation, French and German diplomats are expressing growing frustration over Kiev’s pace of reform, fearing Ukraine may be the implementation laggard when the EU next takes a decision on sanctions.

“What we need to worry about right now is whether Ukraine can keep its promises and put the conditions for the Donbass elections in place,” said one.

Mr Poroshenko failed to win the necessary majority in a first parliamentary reading for the constitutional changes, which would grant significant autonomy to breakaway eastern regions, in the autumn.

Violent protests took place outside Kiev’s parliament as the issue was debated. No second reading has been held since then, although under the Minsk deal Kiev was supposed to complete the changes by the end of last year. (…)

The Minsk deal, as agreed, required Ukraine to complete constitutional changes before Russia restored control of the border to Kiev. One Kiev official said it was unthinkable that the west could lift sanctions on Russia without Ukraine having full control of its borders. (…)

German legislators visiting Moscow said a potential lifting of EU sanctions against Russia could be discussed after Russia met its obligations under the Minsk deal.

“If Ukraine fails to fulfil its part of the commitments, I believe Russia still should be in a position to implement the first three points at the very least,” said Franz-Josef Jung, deputy head of the delegation, listing the ceasefire, the withdrawal of heavy weapons and access for Organisation for Security and Co-operation In Europe monitors.

 

Vagyis nem kell Putyint félteni. Kényszerhelyzetben van ugyan, de politikai és geopolitikai érdekeinek sokkal inkább megfelel egy olyan helyzet, amelyben nem ő, hanem Ukrajna nem tartja be a Minszk II. megállapodást. Ami most már szinte biztosra vehető, hiszen az ukrán parlamentnek január végéig (vagyis ezen a héten) kellene a decentralizációt (és ezzel együtt a donyecki és luhanszki területek különleges státusát) lehetővé tevő alkotmánymódosítást megszavaznia. Porosenko elnök szokása szerint taktikázik (megszavaztatná a decentralizációs törvényt – ehhez kell a minősített többség, tehát legalább 300 képviselő szavazata –, de a speciális státust további feltételekhez kötné), míg Jacenyuk miniszterelnök, akinek a pártja pillanatnyilag 2%-os népszerűségnek örvend, az alkotmánymódosítást népszavazásra bocsátaná.

(Aki még reménykedik abban, hogy képes eligazodni az ukrán belpolitikai és alkotmányos zűrzavarban, annak figyelmébe ajánlom egy Odesszában tanyázó brit és egy újabban Kijevben, amúgy 16 éve pedig Kelet-Európában működő amerikai blogbejegyzéseit (lásd itt és itt).

Közben a Kyiv Postban ma (25-én) megjelent egy fontos elemzés,  amely jól megvilágítja a pillanatnyi helyzetet. Ennek lényege az, hogy Porosenko most megpróbálja elhalasztani a decentralizációs törvényről szóló és alkotmánymódosítást igénylő szavazást, mert semmi esélye sincs arra, hogy meglegyen az ehhez szükséges minősített többsége. A tavaly októberi helyhatósági választásokon megerősödött Ellenzéki Párt ugyanis több helyi autonómiát (ha nem is éppen föderalizmust) szeretne, remélve, hogy így a tartományokban újjáteremtheti saját hatalmi bázisát. Jónéhány párt pedig új parlamenti választásokat akar, mert érzi, hogy a jelenlegi kormánytöbbségnek minimális a támogatottsága.

Porosenko időt akar nyerni, akár azon az áron is, hogy az EU-n belül többségbe kerülhetnek az Oroszország elleni szankciók feloldásának hívei (a francia pénzügyminiszter épp Moszkvában jelentette be  január 22-én, hogy reméli, idén nyáron fel lehet oldani a szankciókat).

 

Essentially Moscow wants a solution– írja az említett elemzés – where regions have some veto over national policy – as in effect Moscow wants influence over national policy in Ukraine, to stall its further Western orientation and to keep Ukraine within its sphere of influence.

The problem for Poroshenko is that the federal solution, as pushed by Moscow, is simply unsellable in Ukraine – as everyone understands what this likely means, i.e. likely the end of Ukraine’s current westwards orientation and indeed more likely the start of centrifugal forces which could see the disintegration of the country.

Instead, and to show Western powers that Ukraine is complying with its part of Minsk II, Poroshenko tabled a decentralization bill earlier this year before the Rada, which entails modest decentralization of powers to the regions (oblasts).

 

Porosenko és vele együtt az egész ukrán politikai vezetés csapdába került. A föderalizmust nem fogadhatják el, viszont előbb-utóbb kénytelenek lesznek bevezetni a decentralizációt, amit az ország nyugati és központi része nem akar (mert fél, hogy ez burkolt föderalizmushoz vezet), a keleti és déli tartományok (oblasztyok) viszont igen. Vagyis kerülő úton ugyan, de ugyanoda jutnak.

Az oroszok ezt pontosan tudják. Éppen ezért azt hiszem, hogy lehet itt egy, az aktuálpolitikai vonatkozásokon túlmutató, történelmi és geopolitikai értelemben  mélyebbre ható megfontolás is, ami vezeti őket.

Ukrajnában január 22-én ünnepelték a nemzeti egység napját. Ebből az alkalomból Petro Porosenko elnök üzenetet intézett a lakossághoz. Az elnök angol nyelvű honlapján csak az eredeti videó elérhető, de a Fort Russ orosz hírportál érdekes részleteket közölt belőle angolul. Ezekből kiderül, hogy az egykor különböző birodalmakhoz tartozó „ukrán földek” egyesüléséből létrejött független ukrán állam egységes (unitary) szerkezetű. Mivel ez „kategorikusan kizárja a föderalizmus destruktív és elfogadhatatlan eszméinek a behozatalát”, a Donbasz visszatérésével, pontosabban az ukrán szuverenitás visszatérésével (the return of Ukrainian sovereignty to Donbas), decentralizáció és speciális státus ide vagy oda, nem sérülhet az állam unitáris jellegének szent elve.

A Fort Russ az említett részletekhez a következő megjegyzést fűzte:

 

Az egység napjának ünnepét Leonyid Kucsma vezette be 1999-ben, amikor a második mandátumáért küzdött, és úgy gondolta, hogy Nyugat-Ukrajna szavazataira fog támaszkodni (Kelet-Ukrajna ekkor a kommunisták kezében volt).

Az új ünnep az 1919. januári eseményekkel függ össze. Akkor, a polgárháború káoszában bejelentették két állam egyesülését: az Ukrán Nemzeti Köztársaságét és a Nyugat-Ukrajnai Népköztársaságát. Ez a két állam hamarosan eltűnt. A Vörös Hadsereg elfoglalta az Ukrán Nemzeti Köztársaságot, a nyugat-ukrán államot pedig felosztották Lengyelország, Románia és Csehszlovákia között.

 

Ez alig burkolt figyelmeztetés Kijev, és jelzés – Varsó számára. Ma már persze (nem utolsó sorban demográfiai okok miatt) szó sem lehet arról, hogy Lengyelország egykori keleti területeit visszacsatolhassa (lengyel szempontból ugyanis erről van szó). De az kétségtelen, hogy egy dezintegrálódó Ukrajnában lenne keresnivalója.

Szerintem ez az általam korábban említett potenciális orosz-lengyel geopolitikai összjáték igazi tétje.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s