Geonapló

Nyilvános, de nem annyira. MOLNÁR GUSZTÁV blogja

Geopolitikai alku

2 hozzászólás

1993 őszén Új stratégiai alkubiztonság és geopolitika címmel előadást tartottam egy prágai konferencián.[i] Ebben az alábbi geopolitikai koncepciót vázoltam (persze ennél az összefoglalónál valamivel részletesebb formában):

 

A posztszovjet térség (Oroszország és környéke) túljutott a dezintegráció időszakán, és az aktív reintegráció szakaszába lépett. A volt Szovjetunió földrajzi, történelmi, kulturális és gazdasági szempontból szorosan összetartozó szláv köztársaságaiból alakulhat ki az a magövezet, amelyhez a poszt-szovjet nagyrégió külső övezetei (a Kaukázus és Közép-Ázsia) is csatlakozhatnak.

A maastrichti szerződés által definiált nyugat-európai nagyrégióban Nagy-Britannia az egyesült Németországot immár nem partnernek, hanem domináns hatalomnak tekinti. Ugyanakkor Franciaország és Németország célja az, hogy az általuk alkotott „kemény mag” körül megszerveződő Európai Uniót reális, vagyis önálló hatalommá változtassák.

Ami a FÁK kemény magját illeti, annak Ukrajna a kritikus pontja. A jelek szerint Ukrajna mindenképpen be fog kerülni a Moszkva által irányított közös politikai, katonai és gazdasági struktúrába. Ha ezt sikerül az önkéntesség alapján, konszenzussal megvalósítani, akkor szilárd lesz az építmény, ha nem, akkor nagyon hamar össze fog omlani, és Oroszországnak nem marad más választása, mint a szerb út követése, Nagy-Oroszország megteremtése, annak minden katasztrofális következményével.

Az EU kritikus pontja az, hogy sikerül-e megkötni Amerikával az új transzatlanti alkut. Ennek lényege a következő: Nyugat-Európát a NATO autonóm pillérévé kell tenni, ami csak akkor és úgy történhet meg, ha Franciaország teljesen visszatér a NATO-ba, ha Németország teljes értékű stratégiai emancipációja megvalósul, és ha a visegrádi orsazágokat, a baltiakat, valamint Szlovéniát és Horvátországot teljes értékű biztonsági garanciák megadásával integrálják a NATO-ba. Ha a közép-európai országokkal kiegészült Nyugat-Európa nem válik az Egyesült Államok egyenrangú partnerévé, az egész észak-atlanti biztonsági rendszer dezorganizálódhat.

Ami Oroszországot illeti, a józan politikai érdek azt diktálja számára, hogy ne ellenezze a szelektív NATO-tagságot. Már ha a maga reintegrációs szakaszát a Nyugat stratégiai partnereként, nem pedig ellenféllé visszaváltozva akarja végigcsinálni.

Ma sem Oroszország, sem a Nyugat nincs abban a helyzetben, hogy Közép- és Kelet-Európa egészét a saját érdekszférájába vonva teremtsen stabil helyzetet. A közép-európaiak a nyugati szövetségi rendszerben, a volt szovjet tagköztársaságok (a baltiakat kivéve) az Oroszország vezetése alatt újjászerveződő államközösségben, a balkáni államok pedig – tradícióiknak megfelelően – az el nem kötelezettség valamilyen új formáját kipróbálva találhatják meg az adottságaiknak és geopolitikai helyzetüknek leginkább megfelelő pozíciót a most körvonalazódó új Európában.     

 

Nagyon hamar rá kellett döbbennem, hogy elképzelésemnek nincs sok esélye a megvalósulásra. Még az 1993 novemberében megtartott prágai konferencián, amelyet a Konrad Adenauer Stiftung szervezett, megkérdeztem – négyszemközt – az alapítvány prágai irodájának a vezetőjét, hogy mit szól a visegrádiak szelektív integrálásához, különös tekintettel Németország megnövekedett európai szerepére. Azt mondta, személy szerint egyetért ezzel, de nem hiszi, hogy ebben a kérdésben Németország túlságosan exponálná magát. Amikor pedig 1995 januárjában – immár egy moszkvai geopolitikai konferencia alkalmából – Moszkvában „értetlenkedtem” amiatt, hogy miért nem törekszik Oroszország határozottabban arra, hogy a saját „közel-külföldjén” kialakítson egy komoly integrációt, az egyik bennfentesebb szervezőtől azt a választ kaptam, hogy Oroszország – az akkori helyzetben, Jelcin vezetése alatt – „sajnos nem képes arra, hogy egy ilyen integrációt kialakítson és fenntartson”.

Európa magövezetével (kernEuropa) kapcsolatban nem a franciák, hanem a németek tettek le az asztalra politikailag is értékelhető javaslatot. De a CDU két befolyásos politikusa, Wolfgang Schäuble és Karl Lamers által megfogalmazott „papír”-ból végül is nem lett semmi, bár a mag-Európa-koncepció még sokáig kísértette legalábbis az elemzőket (hogy engem mennyire, arról álljon itt ez a 2011 decemberében, vagyis éppen öt évvel ezelőtt a HVG-ben publikált írásom). Az orosz reintegrációs törekvések is sokkal körülményesebben és jóval szerényebb célokkal haladtak csak előre, mint ahogy én azt 1993-ban elképzeltem. Az mindenesetre egyértelművé vált, hogy az a bizonyos szláv magövezet, amelynek a kialakulását én 1993-ban valószínűnek tartottam, de – mint az Ukrajnára vonatkozó megjegyzésemből kiderül – azért nem vettem biztosra, nem alakult ki, és így bármilyen komolyan vehető reintegrációs forma valósuljon is meg a jövőben, az csak Oroszország mint magország körül (vagyis az orosz nagyhatalmi érdekszférán belül) jöhet létre.

Ha az orosz geopolitikai térfélen az jelentette (és jelenti ma is) a legnagyobb problémát, hogy Ukrajna hozzájárulását nem sikerült megnyerni egy orosz vezetésű integrációban való részvételhez, a nyugat-európai térfélen az okozza a legtöbb gondot, hogy túlságosan is sok olyan ország akadt, amely csatlakozni akart – és csatlakozott is – egy olyan integrációhoz, amely geopolitikai értelemben sem nem elég koherens, sem nem elég önálló. Így azt lehet mondani, hogy a nyugat-európai előny – hogy ti. ott egy működő integrációról beszélhetünk, amely 1973-tól, az Egyesült Királyság, Írország és Dánia csatlakozásától a 2016-os brit referendumig folyamatosan mélyült és bővült – 2017 januárjára tulajdonképpen hátránnyá változott, ugyanis az integráció teljesen felhígult és egyre inkoherensebbé is vált, és maradék koherenciáját – legalábbis biztonságpolitikai vonatkozásban – a NATO-nak, vagyis az Egyesült Államoknak köszönheti.

Az orosz hátrány ugyanakkor (hogy nem sikerült létrehozni a három szláv, illetve, ha Moldovát is ide számítjuk, a négy ortodox – a moszkvai patriarchátushoz, vagy többségében ahhoz tartozó – ország szorosabb integrációját), egy lényeges szempontból előnynek tekinthető. Ott legalább van egy hatékony, ütőképes és szuverén nagyhatalom, amely tudja, mit akar, és ha céljai egyelőre korlátozottak is, legalább képes azokat megvalósítani.

Itt tartunk most, amikor körvonalazódni látszik egy új amerikai–orosz geopolitikai alku lehetősége.

______________

[i] Vö: Molnár G.: Alternatívák könyve III. Összmagyar alternatíva. Pro Philosophia Kiadó, Kolozsvár, 2014. 378-382; 406-407.

 

 

Reklámok

2 thoughts on “Geopolitikai alku

  1. 1. Az 1993-as koncepciónak itt a blogon bemutatott rövidítéséből mintha homályban maradna Románia, ami lehet a Balkán része is, román blogokon olvasom, hogy volt rá esély, hogy a FÁK övezethez kerüljön, végül pedig Nyugatra került. Ezekben a huntingtoniánus (ebben az évben jelent meg a Civilizációk összecsapása folyóiratos változata) koncepciókban mindig kérdés az, hogy meddig terjed egy-egy kultúrkör/érdekszféra határa: a civilizációs magterületen kívüli, de még ahhoz a civilizációhoz eső peremterület és a szomszéd érdekszféra. És – ha a geopolitika is irtózik az ürességtől – akkor mekkora a relevanciája az ingadozó, az el nem kötelezett államok létének (a példában a Balkán). Nem sok. És nemcsak a mindent fölszippantó nagyhatalom (magállam), hanem a súlytalanságát felszámolni igyekvő kisállam szempontjából is jó dolog valahova odatartozni.

    2. Az EU kétségtelen felhígult. Miért? Az sejlik fel a bejegyzésből, hogy talán mert nem szelektíven integráltak. Ez is igaz. De hígították ez euroszkeptikus nyugati államok (Anglia, Dánia) is. És hígítják a ma erősen renitenskedő Visegrádiak is (az alkotmányos szerződéskor a csehek, később mi tagadás, a magyarok is). Pedig a Balkán egy része ma sincsen ott, hogy hígítson. Mások szerint (pl. Brzezinski a Nagy sakktáblában, Lord Ismay: „to keep the Germans down”) az USA is hígított. Németország nagyhatalmi képességei és szerepvállalása is jóval kisebbek az oroszokénál. Mennyit is bírna el ez a Németország? Meg tudna szelídíteni egy kurucos, ellenzéki Magyarország is? Milyen tapasztalat (sokk, krízis, érdek, stb) hatására lesz egységes, erős az EU? Van esély arra, hogy valakit “kitessékeljenek” az EU-ból emiatt?

  2. Meg tudna szelídíteni [Németország] egy kurucos, ellenzéki Magyarországot is? Van esély arra, hogy valakit “kitessékeljenek” az EU-ból a nagy geopolitkai alku következményeképpen?

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s