Geonapló

Nyilvános, de nem annyira. MOLNÁR GUSZTÁV blogja

Bannon szerint a világ

Hozzászólás

 

Az amerikai politika lehetséges irányát nem könnyű bemérni, hiszen Trump „filozófiájának” lényegi eleme az előreláthatatlanság és a kiszámíthatatlanság. De a kiszámíthatatlanságnak is megvan a maga logikája, amelynek az értelmezését megkönnyítheti Stephen K. Bannon ideológiájának a megismerése, már csak azért is, mert a kérdést árgus szemekkel figyelő amerikaiak szerint „a kissé rendetlen külsejű, remete-szerű” főtanácsadó és a „kényszeresen nyilvánossághajhászó” elnök mind politikai, mind pedig személyi tekintetben egyfajta „szimbiózisban”  él egymással.  Lássuk tehát, milyen – három különböző időpontban – Bannon szerint a világ.

 

  1. 2014. június 27.

 

Steve Bannon 2014 június végén felszólalt egy vatikáni konferencián (Los Angelesből, skype-on keresztül).  Ezt a BuzzFeed News éppen ott lévő képviselője rögzítette (az európai vallásos jobboldal felemelkedését „lefedő” programja keretében), és még 2014 júliusában – ekkor még egyáltalán nem a Breibart Media akkori elnökére koncentrálva – be is számolt róla.

Aztán, 2016. november 15-én, vagyis egy héttel Trump győzelme után a BuzzFed leközölte az említett vatikáni konferencia átiratának azt az 50 perces részét, ahol Bannon felszólalt és válaszolt a résztvevők kérdéseire[i]. (Másnap a Washington Post már egy hosszú cikkben  idézte Bannont mint az iszlám elleni „szent háború” szószólóját. Ugyanez a hírportál közölte  január 11-én a Trump elleni „orosz” kompromat teljes szövegét is.)

 A kapitalizmus válsága[ii]

Azt hiszem, a világ, és különösen a judeo-keresztény Nyugat válságban van. És  ez a szervező elve a Breibart Newsnak, amelyet azért építünk ki nemzetközileg is, hogy az emberek tisztába jöhessenek a válság mélységével. A sors iróniája,  hogy éppen ma van (pontosabban holnap lesz) száz éve annak, hogy Szarajevóban meggyilkolták Ferenc Ferdinándot, ami a végét jelentette a viktoriánus kornak, és egyben az emberiség legvéresebb évszázadának a kezdetét. A világ teljes békében élt, virágzott a kereskedelem, a globalizáció. És hét héttel később ötmillió ember volt egyenruhában, és harminc napon belül több, mint egy millió áldozat volt.         

Ez a háború egy barbár évszázadot indított el, 180-200 millió embert gyilkoltak le a 20. században, és mi ennek vagyunk a gyermekei. Ennek a barbarizmusnak vagyunk a gyermekei. De ami kihozott minket ebből, a szervező elv, amely szembesült ezzel, nemcsak az emberek, franciák, lengyelek, kansasiak vagy közép-nyugatiak, angolok hősiessége volt, akik végigharcolták ezt a nagy háborút, ami valójában a judeo-keresztény Nyugat háborúja volt az ateistákkal szemben, nemde?

Az alapelv a kapitalizmus felvilágosult formája volt. Ez a kapitalizmus biztosította számunkra a szükséges anyagiakat, szervezte meg és építette ki azokat az eszközöket, amelyekre szükség volt a fennmaradáshoz, legyen szó akár a Szovjetunióról, Angliáról vagy az Egyesült Államokról, majd ahhoz, hogy végül is visszavegyük a kontinentális Európát, és hogy visszaverjünk egy barbár birodalmat a Távol-Keleten. 

Ez a kapitalizmus óriási bőséget teremtett. És ezt a bőséget szétosztották a középosztályon belül, az emelkedő középosztály között, olyan emberek között, akik ténylegesen munkás-környezetből [working-class environments] kerültek ki, és teremtették meg azt, amit Pax Americának nevezünk. Ez sok-sok évnyi és évtizednyi békét jelentett.

De a Szovjetunió bukása óta részben letértünk erről a pályáról, és most elkezdtük a 21. századot, amely, ezt erősen hiszem, a válságot hozta magával, az egyházunk[iii] ,  a hitünk, a Nyugat, a kapitalizmus válságát.

Kezdeti stádiumában vagyunk egy brutális és véres konfliktusnak, amely, ha az egyház emberei nem kapcsolódnak össze, hogy létrehozzanak egyfajta harcos egyházat, hogy ne csak kiálljunk a hitünkért, hanem harcoljunk is érte ez ellen az új barbarizmus ellen, amely most kezdődik, és teljesen el akar törölni mindent, ami az utóbbi 2000, 2500 évben örökségként ránk hagyományozódott.

Három konvergáló irányzatot látok.

Az egyik a kapitalizmusnak egy olyan formája, amelyet elszakítottak a kereszténység, a judeo-keresztény hit szellemi és erkölcsi alapjaitól. Ezt látom minden nap. Én egy nagyon gyakorlati, pragmatikus kapitalista vagyok. A Goldman Sachsnál képeztek ki, a Harvard Business Schoolba jártam, olyan kemény kapitalista voltam, hogy csak na. A médiákra szakosodtam, a média-befektetésekre, és ez egy nagyon kemény környezet.

De manapság a kapitalizmusnak van két olyan vonulata, amely nagyon zavaró. Az egyik az államilag támogatott kapitalizmus. Ezt látjuk Kínában és Oroszországban. Ez az, amit a Szentatya [Ferenc pápa] élete legnagyobb részében látott az olyan országokban, mint Argentina, ahol virágzik a hálózati kapitalizmus [crony capitalism] azoknak az embereknek az előnyére, akik össze vannak kapcsolódva a katonákkal és a kormánnyal, és a maguk hasznára dolgoznak.      

A kapitalizmus másik formája, amit én majdnem ilyen zavarónak tartok, az Ayn Rand-féle objektivista iskola libertariánus kapitalizmusa. Én nagy híve vagyok a libertarianizmusnak. Sok barátom van köztük, mert ez nagyon jelentős része a  konzervatív mozgalomnak. Ilyen például a UKIP mozgalma Angliában, és fontos támasza a populista mozgalomnak Európában és különösen az Egyesült Államokban. Mégis, a kapitalizmusnak ez a formája nagyon különbözik attól, amit én a judeo-keresztény Nyugat „felvilágosult kapitalizmus”-ának nevezek.

A másik tendencia a Nyugat mérhetetlen elvilágiasodása. Régóta beszélünk erről, de ha a fiatalabbakra tekintünk, főként a 30 év alatti ezredfordulósokra [millennials], a populáris kultúra mindent elárasztó szekularizációja szembetűnő. Ezt látom ma a Wall Streeten: minden jó alkalom nekik a szekularizációra. Az embereket árucikknek tekintik. Nem hiszem, hogy az elődeink ugyanígy gondolkoztak. Ha megnézzük a kapitalizmus vezető képviselőit akkor, amikor az a leginkább virágzott, és jótéteményeit az egész emberiségre kiterjesztette, szinte valamennyien erősen hittek a judeo-keresztény Nyugatban. Vagy hithű zsidók, vagy hívő keresztények voltak, vállalták a hitüket, és meggyőződésük megnyilvánult a munkálkodásukban.  

Na most, ez a szekularizációra való általános felhívás konvergál valamivel, amivel szembe kell néznünk, ez egy nagyon kellemetlen téma, de nyílt háborúban állunk a dzsihadista iszlám fasizmussal. És ez a háború, azt hiszem, sokkal gyorsabb ütemben terjed szét, mint ahogy a kormányok képesek azt kezelni.       

Most még ennek a globális konfliktusnak a legelején vagyunk, és ha nem kapcsolódunk össze mint partnerek másokkal, más országokból, akkor ez a konfliktus csak még tovább fog terjedni. Az ISIS-nek van egy Twitter fiókja arról, hogyan lehet az Egyesült Államokat egyetlen „vérfolyammá” változtatni, ha megpróbálja Bagdadot megvédeni, de, higgyék el nekem, ez Európát is eléri. El fogja érni Közép-Európát is, és el fogja érni Nyugat-Európát és az Egyesült Királyságot is.

Úgyhogy azt hiszem, a kapitalizmus alapjainak a válsága mellett, amiben benne vagyunk, most itt van a tetejében az iszlám fasizmus elleni globális harc kezdeti stádiuma is.

A középosztály lázadása

A Fox News és a Drudge Report után a Breitbart Media a harmadik legnagyobb konzervatív hírportál, és tulajdonképpen nagyobb a globális lefedettségünk, mint a Foxé. Ezért terjeszkedünk ennyire nemzetközileg.

Meg vagyunk győződve arról, hogy létezik egy globális tea party mozgalom. Mi láttuk ezt. Mi voltunk az elsők, akik elkezdtünk foglalkozni ezzel, a UKIP-pal, a Front Nationallal és más jobbközép pártokkal.

A legfontosabb dolog, ami ezt az egészet összekapcsolja az, hogy itt a középosztály jobbközép populista mozgalmáról van szó, azokról a  dolgozó férfiakról és nőkről, akiknek elegük van abból, hogy a Davos-párt diktáljon nekik. Én dolgoztam a Goldman Sachsnál, tehát tudom, miről beszélek: sokan vannak New Yorkban, akik közelebb érzik magukhoz londoni és berlini társaikat, mint a kansasi és a coloradói embereket, és akikre az az elitista gondolkodásmód jellemző, hogy ők majd mindenkinek megszabják, hogyan kell a világot irányítani.

De Európa és Ázsia és Amerika és Latin-Amerika dolgozó emberei ennek nem dőlnek be. Ők abból indulnak ki, hogy ők jobban tudják, mi a jobb nekik, és hogyan szervezzék meg az életüket, és hogyan neveljék a gyermekeiket. Úgyhogy itt a centralizáló kormányzattal szembeni globális reakcióval állunk szemben, legyen az a kormány Pekingben vagy Washingtonban, vagy Brüsszelben. A Breitbart ennek a reakciónak a szócsöve.

Ez a jobbközép lázadás globális. Majd látni fogják ezt Latin-Amerikában, látni fogják Ázsiában, mint ahogy már láthatták Indiában. Modi nagy győzelme jelentős mértékben a reagani princípiumokon alapult, úgyhogy azt hiszem, itt egy globális lázadással állunk szemben, és nagyon szerencsések és büszkék is vagyunk, hogy a mi hírportálunk tudósít erről az egész világon. 

Na most, azért mi kapitalisták vagyunk. És hiszünk a kapitalizmus jótéteményeiben. És minél keményebb az a kapitalizmus, annál jobb. De, mint mondottam, minket nagyon aggaszt a hálózati kapitalizmus, az államilag ellenőrzött kapitalizmus, és ez ellen harcol a tea party az Egyesült Államokban, nem a baloldal ellen, mert most még nem tartunk ott. A tea party küzdelme olyan, mint a UKIP-é, amelynek a fő ellenfele az angol konzervatív párt.

Ugyanígy, az amerikai tea party fő ellenfele a republikánus establishment, amely valójában a hálózati kapitalisták gyülekezete, akik azt hiszik, rájuk külön szabályok vonatkoznak. És ez a fő oka annak, hogy az Egyesült Államok pénzügyi helyzete olyan rettenetes, különösen a mérlegünk. Gyakorlatilag százezer milliárd [hundred trillion] dollár fedezetlen tartozásunk van, és mindez emiatt a hálózati kapitalizmus miatt, ott Washingtonban.

Mi ellenezzük a bankmentéseket. Mint keresztények, mint akik hisznek a judeo-keresztény Nyugat alapelveiben, úgy véljük, nincs szükség az ilyen mentőakciókra. A 2008-as bankmentés hiba volt. És nagyon sok hamis információ került forgalomba ezzel kapcsolatban Nyugaton. Valójában a középosztálybeli adófizetők, az 50-60 ezer dolláros évi jövedelemmel rendelkező dolgozó emberek viselték ennek a terheit, ők mentették meg az elitet.    

Ami a szociális konzervativizmust illeti, a Breitbart, mint a jobbközép ellenzék hangja, kiáll az abortuszellenes mozgalom, a hagyományos családot támogató mozgalom mellett, és elmondhatom, hogy e téren egyik győzelmet aratjuk a másik után.

Eric Cantor a [konzervatív] képviselőházi többség vezetője volt, és a kongresszusi újraválasztási kampányában 10 millió dollárt gyűjtött össze, miközben az ellenfele, a tea party jelöltje, egy evangéliumi keresztény tanár és libertariánus közgazdász, csak 185 ezer dollárt, és pár hete mégis fölényesen győzött vele szemben az előválasztásokon. Rajtunk kívül egyetlen hírportál sem foglalkozott vele, de mi hat hónapon keresztül nap mint nap tudósítottunk róla. És hogy miért tudott ez a fickó győzni? Azért, mert a középosztályhoz tartozó dolgozó embereknek [working-class people] elegük lett az Eric Cantor-félékből, akik azt mondják, hogy konzervatívok, miközben nap mint nap eladják magukat a hálózati kapitalistáknak.

Ez táplálja a populista forradalmat, legyen szó Közép-Angliáról vagy az amerikai középosztályról [Middle America]. Az embereknek elegük lett belőlük.

Az európai populista pártok és Putyin

Mi tudjuk, hogy a kontinentális európai populista pártok, a Front National, az új német tea party, vagy más európai pártok egy csomó terhet cipelnek magukkal, etnikai és faji szempontból, de úgy véljük, ezt idővel majd feldolgozzák. Nem vagyok szakértője ennek, de úgy tűnik, itt lehetnek olyan aspektusok, amelyek antiszemita vagy faji jellegűek. Mellesleg az amerikai tea partyban is van egy ehhez hasonló elég széles mozgalom, és minket meg is bíráltak ezért, megpróbálták a tea partyt rasszistának beállítani, pedig nem az. De mindig vannak olyan elemek, amelyek felbukkannak az ilyen eseményeken, a különböző milíciákhoz tartozó emberek, vagy mit tudom én. Ezek a társadalom peremén elhelyezkedő szervezetek. Szerintem idővel ez az egész valahogy elkopik, nem gondolják? Az emberek megértik, mi tartja össze őket, és a szélre sodródott emberek azt hiszem, még inkább marginalizálódnak. 

Elhiszem, hogy az ilyesmi a kontinentális Európa populista mozgalmaiban fellelhető. Én elég sok időt töltöttem a UKIP körében, és elmondhatom, hogy ott soha nem találkoztam ilyesmivel. Azt hiszem, ők igazán rendben tartják a saját házuk táját, hogy még véletlenül se fordulhasson elő, hogy a Brit Nemzeti Front emberei vagy mások bekerüljenek a pártba, és ugyanezt a belső rendfenntartó munkát a tea party is elég hamar elvégezte. 

Úgyhogy a tea party elleni rasszista vádakról annyit mondhatok, hogy ilyesmit nem lehet az amerikaiak nyakába varrni, mert ők tudják, miről van szó.   

Ha bármilyen forradalomra tekintenek – és ez egy forradalom –, mindig találnak oda nem illő csoportokat. Ez az egész idővel majd eltűnik, és akkor majd egyre inkább egy mainstream jobbközép populista mozgalmat fognak látni.

Ami ezeknek a pártoknak a Putyinal való kapcsolatait illeti, a kérdés nem olyan egyszerű. Putyin meggyőződése nagyrészt az eurázsianizmuson alapul. Van egy tanácsadója[iv], aki Julius Evola és más 20. század eleji írók intelmeire hallgat, akik annak a tradicionalista mozgalomnak a hívei, amely az olasz fasizmust eredményezte. Sok tradicionalista vonzódik ehhez.  

Ez többek között azzal magyarázható, hogy azt hiszik, Putyin legalább kiáll a hagyományos intézmények mellett, és ezt a nacionalizmus egy változatának a formájában teszi, és azt hiszem, hogy az emberek, főként bizonyos országokban, azt akarják, hogy az országuk szuverén legyen, hogy az országuk nacionalista legyen. Nem hisznek az ilyenfajta pán-Európai Unióban, vagy nem hisznek az olyan centralizált kormányban, amilyen az Egyesült Államokban van. Szívesebben látnának egy olyan, államokon alapuló [states-based] entitást, amilyet az alapító atyák eredetileg létrehoztak, ahol a szabadságjogokat helyi szinten szabályozták.

Nem akarom ezzel felmenteni Vlagyimir Putyint és a kleptokráciát, amit képvisel, mivel ő tulajdonképpen a kleptokrácia államkapitalistája. Mégis, nekünk, a judeo-keresztény Nyugatnak oda kell figyelnünk arra, amikor ő a tradicionalizmusról beszél, különösen pedig arra, amikor a nacionalizmust támogatja. Én éppenséggel úgy gondolom, hogy egy ország szuverenitása jó dolog, Úgy vélem, hogy erős országokból és erős nacionalista mozgalmakból lesznek az erős szomszédok, és ezek azok az építőkövek, amelyekből Nyugat-Európa és az Egyesült Államok felépült, és ez vihet bennünket előre.                 

 Putyin nagyon érdekes jellem. És ő nagyon, nagyon, nagyon intelligens. Látom ezt az Egyesült Állmokban, ahol ő erősen rájátszik a szociális konzervatívokra a tradicionális értékeket támogató üzenetével, és ezért úgy vélem, itt nagyon résen kell lennünk. Mivel végeredményben Putyin és a cimborái egy kleptokráciát alkotnak, amely valójában egy imperialista hatalom, amely terjeszkedni akar.

Mégis, azt hiszem, hogy a jelenlegi helyzetben, amikor egy potenciális új kalifátussal állunk szemben, amely nagyon agresszív, egy ilyen helyzetben, nem azt mondom, hogy tegyük félre a dolgot, de mindenképpen kezdjük a legfontosabbal.   

 

  1. 2016. november 18.

 

Lássuk, hogyan jellemzi a kampányfőnökből főtanácsadóvá előlépett Steve Bannon az új helyzetet a Trump választási győzelme utáni első – és tudtommal eddig egyetlen – interjújában  (Michael Wolffnak, az interjú készítőjének megjegyzéseivel fűszerezve).

 

Bannon most vélhetően a legnagyobb hatalommal rendelkező személy a Fehér Ház új csapatában, és mindenkinél inkább ő testesíti meg a liberálisok szörnyű egzisztenciális kínját és dühét.

Ezekben a demokraták számára sötét napokban Bannon lett a legfeketébb lyuk.

„A sötétség jó” – mondja Bannon, aki a Trump Towerben őt körülvevő öltönyök között úgy néz ki, mint egy végzős egyetemista, pólóval, uncsi és szakadt kék blézerben – igaz, 62 éves egyetemista. „Dick Cheney. Darth Vader. Sátán. Ez a hatalom. Az csak segít nekünk, ha ők – gondolom, az ’ők’ alatt a liberálisokat és a médiákat érti, amelyek máris a kirugását követelik – rosszul ítélnek. Ha vakok és nem látják, kik vagyunk és mit csinálunk.”  

Gyermekkorából – egy norfolki (Virginia) kékgalléros, szakszerveteti-tag, demokrata családból – hozta magával rendíthtetlen osztálytudatát vagy elkeseredettségét, amely végigkísérte az amerikai establishmentben megtett útján. A Demokrata Párt megtagadta munkás-gyökereit, és ugyanígy a republikánus párt is megtagadta azt a munkás-bázist, amely Reagan alatt kialakult. Egyszóval, a dolgozó embereket elárulta az establishment, vagy amit ő megvetően „adományozó osztály”-nak nevez.

Bannon nagyon határozottan állítja, hogy a nagy amerikai vízválasztó nem faji jellegű. „Nem vagyok fehér nacionalista. Nacionalista vagyok. Gazdasági nacionalista” – mondja. „A globalisták kizsigerelték a középosztályt és megteremtettek egy új középosztályt Ázsiában.”

Bannon hangja már-már messianisztikus: „[Andrew] Jackson populizmusához hasonlóan, egy teljesen új politikai mozgalmat fogunk létrehozni. Minden a munkahelyek körül forog. A konzervatívok meg  fognak őrülni. Ezer milliárd dolláros infrastruktúra-beruházási tervet akarok kezdeményezni. Most, a  negatív kamatlábak idején van a legjobb alkalom arra, hogy mindent újjáépítsünk. Hajógyárakat, vasműveket, mindent átalakítunk. Nekidobjuk a falnak, és meglátjuk, rátapad-e. Ugyanolyan izgalmas lesz, mint a harmincas évek voltak, nagyobb, mint a reagani forradalom – konzervatívok és populisták egy nagy gazdasági nacionalista mozgalomban.”       

Bannon nem alaptalanul hiszi azt, hogy ő az establishment összeomlását jelképezi. „A média-buborék tökéletes szimbóluma annak, hogy mi a baj ezzel az országgal. Egy szűk csoportról van szó, amelynek a tagjai egymással kommunikálnak, és gőzük sincs arról, hogy mi folyik az országban.  Ha a The New York Times nem létezne, a CNN és az MSNBC csak egy tesztminta volna. A  Huffington Post és az összes többi a The New York Times-ra épül. Ez egy zárt információs lánc, ahonnan Hillary Clinton minden információját szerezte – és a magabiztosságát. Ez volt a mi esélyünk.”

„Trump soha nem a politikusi nyelvezetet használta. Zsigeri módon kommunikált a híveivel. A Demokrata Pártban senki sem figyelt oda a beszédeire, és így fogalmuk sem volt arról, milyen erős, milyen imponáló gazdasági üzenetet közvetít.”  

„Thomas Cromwell vagyok – mondja a végén, nagy élvezettel – a Tudorok udvarában.”            

 

  1. 2017. február 23.

 

Steve Bannon, Trump elnök stratégiai főtanácsadója és a Nemzetbízottsági Tanács mellett működő, de annak nem alárendelt és a hosszabb távú stratégiai tervezéssel foglalkozó Strategic Initiatives Group egyik vezetője (Reince Priebus kabinetfőnökkel és Jared Kushner elnöki tanácsadóval együtt) február 23-án részt vett CPAC (Conservative Political Action Conference) egyik panel-beszélgetésén.  Íme néhány részlet Bannon megszólalásaiból:

2016. augusztus 15-én kezdtem el dolgozni a kampányban, amely, a médiák szerint, a lehető  legkaotikusabb, legszervezetlenebb és legszakszerűtlenebb volt. Aztán láttuk őket sírni és zokogni azon a [november 9-i] éjszakán. Miért működött mégis? Az ok: Trump elnök.

Amit Trump most csinál, az pontosan megfelel annak, amit a kampánybeszédeiben megígért. Mániákusan összpontosít erre, pedig nagyon sokan próbálnak a közelébe férkőzni, és próbálják meggyőzni arról, hogy ugyan már, ezért, meg ezért győzött, de most ezt meg ezt fogja csinálni. De ő azt mondja: nem, megígértem az amerikai népnek ezt, és ezt fogjuk végrehajtani. Jobb, ha a mainstream media tudomásul veszi, hogy ezek az ígéretek meg fognak valósulni.

Három irányban kezdünk el dolgozni. Az első a nemzetbiztonság és a szuverenitás, ahova a Védelmi Minisztérium, a Belbiztonság és a titkosszolgálatok tartoznak.  A második a gazdasági nacionalizmus, ami arról szól, hogyan fogjuk átalakítani a világ többi részével fennálló kereskedelmi megállapodásainkat.

A harmadik irány, nagy vonalakban, az adminisztratív állam dekonstrukciója. 

Ez a három legfontosabb dolog. Azt hiszem, a modern amerikai történelem egyik igazán döntő fontosságú momentuma a TPP-ből (Transpacific Partnership) való azonnali kivonulásunk volt. Ezzel a szuverenitásunk visszaszállt ránk, a népre. A mainstream média nem fogja ezt fel, de mi már konzultálunk erről a kongresszussal. Az emberek kezdik átlátni, mit jelent egy egész csomó elképesztő és innovatív kétoldalú reláció, azok a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok, amelyek visszaállítják Amerikának mint egy tisztességes kereskedő országnak a pozícióját a világban, és amelyek elkezdenek munkahelyeket teremteni.       

Ami pedig a rendszabályokat illeti, azt hiszem, ha megnézik, kik lettek a kabinet tagjai, észrevehetik, hogy bizonyos okkal lettek kiválasztva, és ez nem más, mint a dekonstrukció. A progresszív baloldal működésének a lényege, hogy ha nem tudnak valamit keresztülvinni, akkor bevezetnek valamilyen rendszabályt. Ezt az egész építményt le fogjuk dönteni [that’s all gonna be deconstructed]

De ha önök azt hiszik, hogy ők majd harc nélkül vissza fogják szolgáltatni az országot, akkor nagyon tévednek. Minden nap – minden egyes nap – egy újabb harcot fog jelenteni. És ez az, amiért a legbüszkébb vagyok Donald Trumpra. Mert sok alkalma adódott arra, hogy meginogjon, de kiállt amellett, amire elkötelezte magát. 

Mindebből egy új politikai rendszer fog megszületni. Ami most még alakulóban van. Ha azt nézik, a vélemények milyen széles skálája mutatkozik meg ebben a teremben – van aki populista, van aki a korlátok közé szorított konzervatív kormányzás híve, van aki libertariánus és van aki gazdasági nacionalista –, láthatják, hogy különféle, és néha eltérő véleményeket vallunk.

De azt hiszem, van itt egy központi mag, amiben hiszünk, hogy mi itt egy nemzetet alkotunk, amelynek van gazdasága, és nem egy gazdaságot, nyitott határokkal, a globális piacon. Nemzetet alkotunk, amelynek van saját kultúrája  – és van létjogosultsága.   

*

Mivel ez az ismertetés elég hosszúra sikerült, a saját kommentárjaimat hamarosan egy külön cikkben foglalom össze.

[i] Az egyik kérdező Deborah Lubov volt, a Zenit hírportál angol kiadásának a munkatársa. Ez azt jelenti, hogy nemcsak „az amerikaiak” (Buzz Fed)  voltak ott, hanem „az oroszok” is. Nincs kizárva, hogy az utóbbiak ekkor figyeltek fel arra, micsoda lehetőségek – vagy esetleg veszélyek – rejlenek ebben a „lázadás”-ban, és a lázadást megteoretizáló ideológiában.

[ii] A címeket én adtam. (M.G.)

[iii] Bannon hívő katolikus.

[iv] Alexander Dugin.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s