Geonapló

Nyilvános, de nem annyira. MOLNÁR GUSZTÁV blogja

Április 23.

2 hozzászólás

Fillon valószínűleg nemcsak azért utasította el annyira határozottan a dél-európai orientációt, mert tudta jól, hogy az EU-ellenes Marine Le Pen és Mélenchon számára Dél-Európa Franciaország természetes szövetségese, nem pedig Németország, hanem talán azért is, mert számára politikai értelemben már Dél-Franciaország is félig-meddig „idegen terület”. (A 2012-es elnökválasztások első fordulójának térképre vetített eredményeiből  világosan látszik, hogy Dél- és különösen Délnyugat-Franciaországban a baloldali jelölt volt a legerősebb, míg dél-keleten a Front National jelöltje szerepelt elég jól.)

Ha a mai első forduló végeredményét területi bontásban is látni fogjuk, akkor bizonyára ki fog derülni, hogy a baloldal és a szélsőjobb együtt Dél-Franciaországban erősebb, mint a jobb-közép és a centrum. E szerint a radikális baloldali Mélenchon, a szocialista Hamon és a szélsőjobboldali Marin Le Pen együtt több szavazatot kellene hogy kapjon, mint Fillon és Macron együtt.

Ezzel csupán arra akartam felhívni a figyelmet, hogy a német-, illetve dél-európai irányultságnak történelmi gyökerei is lehetnek, amennyiben Dél-Franciaország mindig is „más” volt, mint Kelet-Franciaország (amely valamikor a  Német-Római Birodalomhoz tartozott) és mint Észak- és Közép-Franciaország, az egykori nyugati-frank királyság központja.

Persze ma már a francia választási geográfiát nem annyira az ilyen történelmi tényezők, mint inkább a Laurent Chalard francia geográfus által leírt szociológiai folyamatok  határozzák meg. (Chalard koncepciójának  bővebb bemutatását lásd Christopher Caldwell A széteső Franciaország című tanulmányában.)

A francia szakember három Franciaországról beszél. A “nagyvárosok Franciországa” (1) a globalizáció aktív résztvevője, de népességének csak egyik részéről mondható el, hogy haszonélvezője a neoliberális gazdasági modellnek; a másik részt a nagyvárosok kitaszítottjaiból verbuválódó újfajta „lumpenproletariátus” (2) alkotja, amely lehetővé teszi az előbbi működését. Végül a sort a periférikus Franciaország (3) zárja.

Ami a választási preferenciákat illeti, a haszonélvezők, logikus módon, az uralkodó liberális gazdasági modell mellett kiálló jelöltekre szavaznak: a nyugdíjasok és a konzervatív társadalmi értékek hívei Fillonra, a fiatalok és a progresszívek pedig Macronra.

A „lumpenproletariátus” (már az a része, amelyik rendelkezik szavazati joggal, mert a külföldiek nem szavazhatnak) inkább azokkal a jelöltekkel szimpatizál, akik az uralkodó liberális gazdasági modell ellen foglalnak állást, mint Jean-Luc Mélenchon, a tipikus jelölt, vagy Marine Le Pen, akire inkább az európai származású bevándorlók szavaznak. De nem szabad megfeledkezni arról, hogy ez a populáció többnyire tartózkodik a szavazástól.   

A „periférikus Franciaország”-ot alkotó alsó középosztály és az ún. népi rétegek, amelyek inkább vesztesei az új nemzetközi gazdasági munkamegosztásnak, másképpen szavaznak, mint a nagyvárosi „lumpenproletariátus”, mivel számukra az identitás elsőrendű kérdés. Ezért inkább Marine Le Pent vagy François Fillont választják, akik a legkeményebben állnak ki a bevándorlás ellen.

Ugyanakkor, tekintettel a „periférikus Franciaország” sokféleségére, fontos, a történelemmel összefüggő regionális különbségek is vannak, ami miatt a baloldal helyileg domináns lehet, például a dél-kelet egy részében.

 

Ehhez én azt tenném hozzá, hogy a mostani választásokon nagyon sok függ attól, hogy a gyakorlatilag az összeomlás küszöbén álló Szocialista Párt elpártoló szavazói milyen mértékben fognak Mélenchon vagy pláne Fillon helyett Macronra szavazni. Szerintem nagy részük inkább őt fogja választani, akárcsak azok a centrista beállítottságú főként vidéki polgárok, akik 2012-ben a most Macront támogató François  Bayrou-ra szavaztak.

Jelenleg a szélsőbaloldali Antoine Deltourtól a kemény jobboldali Denis Tillinacig (Le Figaro, április 22, p. 20.) szinte mindenki arról szónokol, hogy Emmanuel Macron elnöksége egészen biztosan katasztrófához, utcai zavargásokhoz vagy egyenesen polgárháborúhoz vezet.

Elképzelhető. De ne feledjük el azt sem, hogy Macron – bár Obama pár nappal ezelőtt szimpátiája jeléül felhívta telefonon – politikusként inkább Trumphoz hasonlít, legalábbis abban az értelemben, hogy nem valamilyen kialakult párt fogja – legalábbis szerintem – bevinni a hatalomba, hanem a saját különleges – és most még sokak által hihetetlennek tartott dolgokra képes – egyénisége.

*

Most – a számítógépem órája szerint – 19:46 van. Tehát negyed óra múlva tudni fogjuk a francia elnökválasztás első fordulójának az előzetes eredményeit.

Frissítés, ápr. 23; 23:53

Az első forduló eredményei (10 órai becslés):

Macron – 24,1%

Le Pen –  21, 6%

Fillon – 20%

Mélenchon – 19,5%

Hamon – 6,2%

A France 2 választási műsorában látott nyilatkozatok alapján úgy látom, az elkövetkező években három komoly (és hiteles) politikusa lesz Franciaországnak: Emmanuel Macron, Marine le Pen és Jean-Luc Mélenchon. Azzal, hogy nemcsak a szocialista Hamon, hanem a konzervatív Fillon is arra szólította fel a híveit, hogy a második körben Macronra szavazzanak, csak azt bizonyították be, hogy harminc éve tartó uralmuk valóban megpecsételődött. A szocialisták lemorzsolódása már bekövetkezett, a republikánusoké most fog következni. Erre utal az is, hogy a Fillont támogató Sens Commun konzervatív-katolikus mozgalom nyilatkozata arról beszél, hogy a két egyformán ártalmas és romboló alternatíva  (Le Pen etatizmusa és Macron irreális dekonstrukciója) között nem lehet választani. Ez akár azt is jelentheti, hogy a Republikánusokra a felbomlás vár.

Mélenchon ugyancsak arról beszélt, hogy két egyformán rossz és elfogadhatatlan politikai irányzattal állnak szemben, és közölte, hogy a második fordulóra vonatkozó döntést „az engedetlenek” (les insoumis) a jövő héten fogják meghozni.

Macron fanatizált hívei előtt tartott beszédéből az derült ki, hogy nemcsak „elnökölni”, hanem „kormányozni” is akar, vagyis biztos abban, hogy össze tudja hozni magának a parlamenti többséget. És Európát többször is és hangsúlyosan emlegette. „Nous avons une Europe à refonder” – mondta. Európát újjá kell alapítani. A hívei pedig egy gyors interjúban a legnagyobb természetességgel arról beszéltek, hogy véget fognak vetni a pártok uralmának. Nincs többé értelme baloldalról és jobboldalról beszélni – mondták.

Hogy mi lesz ebből – majd meglátjuk. Talán egy újfajta bonapartizmus, mint korábban már utaltam rá. Felőlem Macron lehet akár bonapartista is, csak ne feledkezzen meg az Európáról tett ígéretéről. Ehhez persze az egész francia szociálpolitikát is meg kell majd változtatnia. Nem lesz könnyű dolga, mert jobbról és balról is támadni fogják, de ha szerencséje van, akkor az egymást és a  föderális Európát egyaránt gyűlölő engedetlenek és nacionalisták egységfrontja nem fogja tudni megállítani.

Reklámok

2 thoughts on “Április 23.

  1. ha ugyan számít. egy elírás “Hamon – 6,2%” alatt 3 sorral: “szocialista Fillon”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s