Geonapló

Nyilvános, de nem annyira. MOLNÁR GUSZTÁV blogja

Április 24.

Hozzászólás

Két gyors megjegyzés Macron első fordulós győzelméhez, még mielőtt megnézném a mai reakciókat.

  1. Siegmar Gabriel német (szociáldemokrata) külügyminiszter még tegnap este reagált (Jordániából, ahol hivatalos látogatáson volt): „természetesen örülök annak – mondta –, hogy Emmanuel Macron lesz Franciaország új elnöke”.
  2. A francia képviselőházi választások június 18-i második fordulóján derül majd ki, mennyire változnak meg a politikai erőviszonyok. Az En Marche-nak (a centristákkal együtt) meglesz-e a többsége, és a Front national ki tud-e törni a politikai karanténből, amelyben a két eddigi uralkodó párt tartotta? Erre van esélye, mert elképzelhető, hogy a második fordulóban sem az „engedetlenek”, sem pedig a republikánusok nem fognak visszalépni Macron pártja javára (már ahol elérik a 12,5%-ot). De tulajdonképpen az volna logikus, hogy az En marche se menjen bele az eddigi hatalmi összefonódásokat tökéletesen jellemző visszalépési játszmákba. Ha ezt Macron megteszi, akkor valóban új fejezetet nyithat a francia politikában. Az hogy be akarja vezetni a proporcionális választásokat, mindenesetre ebbe az irányba mutat.

*

A Figaro érdekesen reagált Macron első fordulós győzelmére és Fillon (akit teljes mellszélességgel támogatott) kínos – és régóta nyilvánvaló – vereségére. Alexis Brézet, a lap főszerkesztője mai vezércikkében (ápr. 24, p. 1, 25.) a következőket írja:

 

Egy ember veszített…, de az a konzervatív-liberális eszmeiség, amit képviselt, érvényes maradt. Ezek az eszmék – a gazdasági szabadság, a pénzügyi realizmus, a rend, az autoritás, a nemzeti büszkeség – a mostani bizonytalan időkben még szükségesebbek Franciaország számára, mint valaha. A jobboldal, ha csak nem akar elvérezni, nem engedheti át őket a Front nationalnak.

 

Ugyanebben a számban jelent meg Françoise Ponse figyelemre méltó cikke is, amely megmagyarázza a franciáknak, hogy miért is ragaszkodik Lengyelország és Magyarország az erős államhoz (Pourquoi les pays d’Europe Centrale veulent un État fort. Le Figaro, 0224, p. 25.)

 

A Fidesz 2010-es és a PIS 2015-ös hatalomra kerülése óta Európa zavarban van. A magyar és a lengyel kormány erős államot akar, és Brüsszellel dacolva Európa szuverenista újjáalapításáért küzd, védelmezi keresztény gyökereit, és arra törekszik, hogy a magyar és a lengyel társadalom a maga hagyományosabb értékeit megőrizhesse.

Ha egy ország „önmaga szeretne lenni”, akkor ez azt is jelenti, hogy aktív szereplő akar lenni, amit Európa nehezen vesz tudomásul. Annak nincs sok értelme, hogy a bővítést újragondoljuk: mindkét oldal megtette, amit tudott, hogy eleget tegyen a világtörténelem egyik legnagyobb szabású változásával járó kihívásoknak. Ezen kívül a liberalizmus túlzásairól, valamint a menekültek és a bevándorlók kérdéséről mindenütt vita folyik Európában. Meg kell próbálnunk megérteni azt az átalakulást, amit az utóbbi 25 év jelentett, és meg kell ismernünk Európának ezt a részét a saját olvasata szerint, amit eddig nem tettünk meg.      

 

Úgy tűnik, a francia választások új megvilágításba helyezik a lehetséges európai alternatívákat. Mindenekelőtt kiderült, hogy a szélsőséges euroszkepticizmus vereséget szenvedett. De nagyon tévednek azok, akik azt képzelik, hogy Macron (várható) győzelme a jelenlegi brüsszeli status quót fogja megerősíteni, és ezért az Európai Uniót szuverenista alapon újjászervezni akaróknak (Párizsban, Budapesten és Varsóban egyaránt) jó lesz felkészülniük arra, hogy nem a globalizmus logikájába illeszkedő „neoliberális” ideológia és bürokrácia lesz az a fal, amibe hamarosan beleütköznek, hanem a föderális alapon megszerveződő euro-szuverenizmus.

Frissítés: 23:12

Már többször jeleztem, hogy az „óva intjük Angliát”-típusú kijelentéseim, amelyekre időnként ragadtatom magam, nem elvakultak. Fentebb például arra akartam felhívni a figyelmet, hogy az „euro-szuverenizmus” csupán egy lehetséges alternatíva, amelynek e pillanatban nagyobb esélye van a megvalósulásra, mint az Európai Unió által eddig elért integrációs szint tudatos szétrombolásának.

Ettől még az EU, vagy legalábbis a magja, az euró-zóna bármikor széteshet, például egy véletlen folytán, amire Wolfgang Münchau utalt már többször is. Az általam fentebb jelzett alternatíva (a föderális euro-szuverenizmus) például valamilyen határozott politikai cselekvést feltételez, amely sajnos még abban az esetben sem jut el feltétlenül a megvalósulásig, amikor valamelyik mérvadó politikai tényezőben – például Macronban, már ha valóban megválasztják – meg lesz a kellő elhatározás, hogy megvalósítsa. Ehhez ugyanis szüksége lesz a kellő belpolitikai támogatottságra, és – ami talán még fontosabb – Németország aktív együttműködésére.

Ennek ellenére, az euro-szuverenizmus, vagy ha úgy jobban tetszik, a föderális euro-nacionalizmus olyan reális lehetőség, amivel számolni kell. Ha meg – tegyük fel – most jó időre lekerül a napirendről, akkor majd fellép a hegemonisztikus alapokon kialakított euro-szuverenizmus vagy euro-nacionalizmus. És ez sem lesz sokkal kedvezőbb azoknak a számára, akik azt képzelik, hogy a jelenlegi (valóban fenntarthatatlan) Európai Uniót az egymással egyenrangú szuverén nemzetállamok koncertje fogja felváltani.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s