Geonapló

Nyilvános, de nem annyira. MOLNÁR GUSZTÁV blogja

2017. április 26.

Hozzászólás

Végre a mai Süddeutsche Zeitungban megjelent az első olyan német cikk, amely kezdi kapiskálni, milyen gondokat okozhat Macron Németországnak.

 

Különösen az uniós pártok frakciójában fogadhatják a fiatal francia politikus elképzeléseit szkepszissel, vagy éppenséggel elkeseredett ellenállással. Macron azt akarja, hogy az euró-zónának saját költségvetése, pénzügyminisztere és parlamentje legyen. A pénzügyi források elosztását a francia elsősorban nem a költségvetési szabályok betartásához, hanem az adózáshoz és a szociálpolitikához akarja kötni. Hogy mindez hogyan működne, azt nem lehet a választási programjából kihámozni.

Ilyen messzemenő reformokhoz mindenképpen szerződésmódosításra volna szükség, ami Franciaországban referendummal is járna, annak minden lehetséges következményével. Ezek a javaslatok már csak ezért is irreálisak, mondják Berlinben. Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter (CDU) mindig elmondja, hogy ő az euró-zóna megerősítését akarja, de Macrontól eltérően ő azt szeretné, hogy mielőtt kölcsönös kockázatvállalásról beszélnénk, előbb csökkentsük a pénzügyi kockázatokat az egyes tagállamokban. Ezért nem tartja most még a közös betétbiztosítás gondolatát sem aktuálisnak.

A kérdés ennélfogva az, hogyan tudja Macron a szövetségi kormányt meggyőzni arról, hogy a szó szoros értelmében többet adjon Európának?

Természetesen reménykedhet abban, hogy ha a következő kancellárt Berlinben Schulznak fogják hívni, akkor sok javaslata talán majd nyitott kapukat dönget. Csakhogy azt az SPD jelöltje is tudja, hogy a németek többsége semmit sem visel el nehezebben, mint azt az érzést, hogy neki pénzt kell Brüsszelbe utalnia, miközben mások továbbra is adósságokat csinálnak.

 

Nagyon érdekes, hogy a cikk szerzőinek eszükbe sem jut az a lehetőség, hogy ezeket a valóban radikális változásokat nem muszáj azonnal az euró-zóna egészére kiterjeszteni, és főként meg lehet őket valósítani az EU-s szerződéseken kívül is, ahogy a schengeni határok kérdésével is történt.

De ennél most fontosabb, hogy a CDU/CSU és potenciális szövetségese, az FDP valóban hallani sem akar a Macron által javasolt változásokról. Volker Kauder, a CDU/CSU-frakció elnöke például még februárban, amikor Schulz veszélyesnek ítélt szárnylása elkezdődött, ezeket mondta róla a FOCUS-nak:

 

Egy olyan ember, mint Schulz, aki a szíve mélyén közös felelősséget akar vállalni az adósságokért, nem képviseli Németország érdekeit. Valaki, aki nem Németország érdekeit képviseli Európában is, nem lehet német szövetségi kancellár. Schulz azt akarja, hogy Németország mások adósságát kifizesse. Ez nem csoda egy olyan ember részéről, akinek semmilyen kormányzati tapasztalata sincs.

Azt hiszem, Angela Merkel meg fogja nyerni a választásokat. Mert ő az, aki leginkább abban a helyzetben van, hogy a német érdekeket Európában és a világban sikeresen képviselje.

 

Ennél nyíltabban nem is lehetett volna megfogalmazni a mai német nacionalizmus krédóját. De ennek a Merkel, Európa és a Nyugat „megmentője” által nagyon jól álcázott nacionalizmusnak az ideje lejárt, csak a jó konzervatív németek, mint sok minden egyebet, ezt sem veszik észre.

Nos, ők sokkal jobban járnának, ha Marine Le Pen győzne, mert akkor ujjal mutogathatnának rá, hogy ő borította fel az asztalt. De ha Macron fog számukra egy ésszerű alkut ajánlani, akkor azt sokkal nehezebb lesz visszautasítani, mint ahogy ők azt ma gondolják.

Az SPD örül Macronnak, de a lényegről természetesen mélyen hallgat. Egyedül Jürgen Trittin, a Zöldek külpolitikusa mert őszintén beszélni arról, milyen felelősséggel és milyen feladatokkal jár Macron támogatása – Németország számára.

 

Macron most még csak ígéret. És hogy a beígért áttörést valóban politikává tudja-e tenni, az több, mint bizonytalan. Ha nem jár sikerrel, a jobboldali populisták újból itt lesznek a kapuk előtt. Itt Németországnak is lépnie kell. Aki a jobboldali populistákat tartósan vissza akarja szorítani, annak be kell látnia, hogy az európai befektetések szintje túlságosan alacsony. Merkel mindent tönkre tevő takarékossági politikája a jobboldali populizmus hajtóereje.

Németországban mindenki Macron választási teljesítményének örül. Most már a tetteknek kell következniük. Ha a szövetségi kormány meg akar erősíteni egy olyan européert, mint Macron, akkor nem követelheti tovább az Európa-ellenes megszorítási politikát. Konkrét befektetési programra van szükségünk, amelynek a GDP két százalékát kell kitennie.    

 

Trittinnek sok mindenben igaza van, de túlságosan ideologikusan és túlságosan nagyívűen fogalmaz. A fő probléma nem a „jobboldali populizmus” vagy a „baloldali populizmus” (amiről a Zöldek politikusa láthatóan nem vesz tudomást), hanem az euró és az EU léte vagy nemléte.

Ezen kívül: Németország nincs abban a helyzetben, hogy – pénzügyi értelemben – egész Dél-Európáért felelősséget vállaljon. De megteheti ezt egy szűkebb partneri (gyakorlatilag: társ-állami) viszony keretében Franciaország vonatkozásában. Persze csak akkor, ha Franciaország is tisztában van azzal, mik a teendői. Macronnak azért van esélye, mert tudja, mit kell tennie, és tudja azt is, hogyan lehet Németországot rávenni arra, hogy támogassa. És ha a két európai kulcsország esetében működőképesnek bizonyul az egymásért való pénzügyi (és katonai-biztonságpolitikai) felelősségvállalás, akkor jó esély van arra, hogy az euró-zóna további tagállamai is betársuljanak ebbe.

A képlet végeredményben nagyon egyszerű. Wolfgang Münchau megmondta: az euró-ból való kilépés vagy pláne az euró összeomlása háborús katasztrófával ér fel. (Euro exit for Italy or France would be a trauma. Monetary regime changes are as complex as a war. FT, ápr. 9.) Németországnak ezzel kell tisztában lennie, ha valóban el akarja kerülni a „háborút”, amivel Merkel – a szó konvencionális értelmében használva a kifejezést – annyiszor riogat.

A háború nem valamilyen hipotetikus jövőben következhet majd be, ha az euró és az EU összeomlik, hanem maga ez az összeomlás lesz a háború, amit el kellene kerülni. És ha nem lesz más módja az összeomlás elkerülésének, mint a föderális euró- és EU-mag megteremtése, akkor majd meg fogják azt a németek és a franciák teremteni.

Vagy eltemetik. És kezdhetnek megint, mindent elölről.

*

A költészet után egy kis próza: a legújabb (április 26-i) felmérés szerint a CDU/CSU 36, az SPD pedig 30 százalékon áll. (A Linke 8, a Zöldek 7, az inkább a CDU felé húzó FDP 6, a koalíciós kombinációkon kívül álló AfD pedig 9 százalékon.)

Pozitív fejleménynek tekinthető, hogy a CDU elnökségének egyik tagja szerint a választások után a nagykoalíciónak véget kell vetni. Feltehetően ezt az SPD is így gondolja. Majd meglátjuk, mi sül ki ebből.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s