Geonapló

Nyilvános, de nem annyira. MOLNÁR GUSZTÁV blogja

A centrum és a periféria

Hozzászólás

Április 30.

Az Economist németországi blogjának (Kaffeeklatsch) szerzője már a francia elnökválasztás első fordulójának napján megírta, hogy annak végeredménye inkább fogja érinteni Németország Európában elfoglalt helyét, mint a németországi választások, amelyeken az emberek 80 százaléka Emmanuel Macronhoz hasonló jelöltekre fog szavazni.

Természetesen Marine le Pen volna a rémálom szcenárió. Ebben a helyzetben Németország arra törekedne, hogy életben tartsa az euró-zónát, szövetségesek gyűrűjével kerítse be Franciaországot (itt a szerző, Thorsten Bennerre, a berlini Global Public Policy Institute munkatársára hivatkozva, a Benelux- és a skandináv országokat, valamint Olaszországot és Spanyolországot említi), és támogassa a Le Pen-ellenes többséget a francia törvényhozásban).

A Németország szempontjából legelőnyösebb jelölt termszetesen Emmanuel Macron volna, akinek a nézeteit az Economist bloggere főként a márciusi berlini fellépése (   ) alapján ismerteti. Ő úgy látja, hogy nem csak az SPD, hanem a CDU vezetőinek a többsége is örömmel fogadná a győzelmét. Bár – mint írja – a Macron által körvonalazott új francia-német alku a német vezetők egy részét, akik nem szeretnének a dolgok jelenlegi állásán változtatni, zavarja, az Economist szerint az „nem teljesen valószerűtlen. A befektetésekre, a határok kérdésére és a védelmi problémákra koncentrálva, egyensúlyba hoz olyan dolgokat, amelyekre Franciaországnak van szüksége, olyanokkal, amelyek Németország számára fontosak. Berlinben mindenestre, különösen a külügyminisztériumban, vannak támogatói.”

A blog befejező mondata igencsak fején találja a szöget: „Németország egy komoly nehézséggel szembesül, ha Macron győz és meglesz a parlamenti többsége: milyen messzire menjen el egy ilyen új alku keretében? Berlin örömmel venné, ha ez lenne a legfőbb gondja.”

Mivel Franciaországban kezd komolyabbá válni a választási kampány (már abban az értelemben, hogy a május 7-i második forduló nem tekinthető egyértelműen lefutottnak, vagyis nem zárható ki, hogy végül is Marine Le Pen fog nyerni), érdemes elgondolkodni azon, hogy Németország egy ilyen – az EU-t és az euró-zónát alapjaiban megrengető helyzetben – tényleg milyen szövetségesekre is számíthat. Ugyanakkor – ha jól meggondoljuk – szövetségesekre akkor is szüksége lesz Németországnak, ha Macronnal együtt belevág az EU és az euró-zóna strukturális átrendezésébe.

A fentebb idézett blog egyik – varsói – kommentelője (Forlana –   – , ápr. 23; 16:18) a következőket írja erről a szerzőnek:

 

Mint lengyel állampolgár, hiányolom, hogy Ön nem mond semmit Németország és a közép-európai országok viszonyáról. Nem említi például Lengyelországot és Csehországot, Németország közvetlen szomszédait.

Vegye figyelembe, hogy ma, a francia választás napján, Beata Szydło lengyel miniszterelnök a hannoveri vásáron találkozni fog Angela Merkellel, és beszélgetésük egyik fő témája éppen ez lesz. Ezen kívül Jarosław Kaczyński, a lengyel éminence grise kétszer is találkozott a „színfalak mögött” Angela Merkellel, és kétszer is biztosította arról, hogy a PiS-nek, a lengyel uralkodó pártnak nincsenek közös céljai Marine le Pennel.     

 

Ugyancsak ez a „Forlana” (aki feltehetően a PiS szakértői köréhez tartozik) fogalmazott meg egy szintén idevágó, nem érdektelen kommentárt az Economist egyik újabb cikkével kapcsolatban, amely arra számít, hogy Macron győzelme esetén az euró-zóna integrációjának elmélyülése várható, ami még inkább elmélyítheti a „mag” és a „periféria” közötti szakadékot, és tovább fokozhatja az illiberális politikai praktikák miatt amúgy is állandó kritikáknak kitett Lengyelország és Magyarország izolációját. Ráadásul ez a két ország eleve nem is tagja az euró-övezetnek. Macronnak – jegyzi meg végül Bagehot, az Economist április 27-én megjelent cikkének szerzője – kevesebb türelme lesz, mint Merkelnek az illiberális keletiekkel szemben, és ebben a vitában másokat is a maga oldalára állíthat.         

 

Mit mond erre a lengyel kormánykörökhöz közel álló, és így elég jól informált „Forlana”?

 

Magyarország és Lengyelország kormányait akkor fogják leváltani, amikor a lengyeleknek és a magyaroknak elegük lesz belőlük. Erről ennyit.

Természetesen, van egy olyan elméleti lehetőség, hogy néhány EU-tagállam úgy dönt, hogy ők továbblépnek az integrációval a saját nevükben, és „a perifériát” maguk mögött hagyják (vagyis azokat, akik a költségvetés nettó haszonélvezői vagy nincs megfelelő politikai befolyásuk). Itt azonban tekintetbe kell venni, hogy ennek természetes reakciójaként a nem-német Közép- és Kelet-Európa (vagy másként fogalmazva: a szláv, balti, magyar és román Európa) azonnal szorosabbra fogja zárni sorait, és elmélyíti az együttműködését az olyan Európán kívüli hatalmakkal, mint az Egyesült Államok és Oroszország, az egyes országok preferenciáitól és helyi hagyományaitól függően, vagy mint Kína, valamennyiük esetében.     

 

A gondolat geopolitikai szempontból logikus. Rögtön az első világháború után Nagy-Britannia és Franciaország pontosan ezért hozta létre a Németország és a Szovjetunió közötti kelet-európai cordon sanitaire-t. (Halford Mackinder erre vonatkozó teóriáját majd megnézzük közelebbről is.)

A probléma – pontosabban a szerencse – az, hogy Nagy-Britannia épp most lép ki az Európai Unióból, Franciaország pedig arra készül, hogy – Németországgal közösen – az Európai Unió magövezetét (és potenciálisan az egész euró-zónát) olyan önálló geopolitikai szereplővé tegye, amely nem fogja eltűrni, hogy a közvetlen szomszédságában idegen nagyhatalmak hídfőállásokat építsenek ki ellene.

De még mielőtt ezen a lehetőségen elgondolkoznánk, vegyük tekintetbe azt a tényt, hogy a balti országok, valamint Szlovákia és Szlovénia az euró-övezethez tartoznak, és nem fognak a „nem-német” közép- és kelet-európai arcvonalhoz csatlakozni. Csehország csöndben meghúzza magát, Románia pedig – bármilyen szorosan kötődjön is a katonai-titkosszolgálati szférában Amerikához – egyelőre nem fog szembefordulni Berlinnel, Párizzsal és Brüsszellel.

Marad tehát Magyarország és Lengyelország, a „két jó barát” – kint „a hidegben”.

*

Utóhang, május 1.

 

Kedvenc euró-szakértőm, Wolfgang Münchau a következőket írja Macronról a Financial Timesban (Emmanuel Macron will have to make a decisive move on Europe, ápr. 30.):

 

Az euró-zóna kormányzatával kapcsolatban olyan reformokat javasolt, amelyek összhangban vannak mindazzal, amit én ezeken a hasábokon az elmúlt években ajánlottam: közös költségvetési politika; közös pénzügyminiszter, az államadósságok újfajta kezelése és a bankunió kiteljesítése.  

Macron megérdemli, hogy támogassuk mindezért. De tartozik annyival választóinak, hogy válaszoljon a kérdésre: mit fog tenni akkor, ha – mint az valószínű – Németország válasza az ő négy javaslatára ez lesz: nein, nein, nein és nein. Belenyugszik ebbe, vagy nyomást gyakorol Berlinre? És ha az utóbbit teszi, akkor miféle nyomást? Feltéve, hogy nem fog azzal fenyegetni, hogy Franciaország kilép az euró-zónából, mi mást tehet ezen kívül?

 

Nos, Macron a BBC-nek adott ma reggeli nyilatkozatában  válaszolt Münchaunak:

 

Én Európa-párti vagyok. E választás során végig kiálltam az európai eszme és az európai politikák mellett, mert úgy gondoltam, hogy ez nagyon fontos a francia emberek számára, és abból a szempontból is, hogy országunk milyen helyet foglalhat el a globalizációban.  

Ugyanakkor meg kell hallgatni az embereket, szembe kell nézni a helyzettel, azzal, hogy rendívül dühösek és türelmetlenek, és hogy az EU működésképtelensége nem tartható fenn tovább.

Ezért gondolom azt, hogy az én megbízatásom, [a győzelem] másnap[ján], arra kötelez, hogy az EU-t, az egész európai projektünket teljes mélységében megreformáljuk. Ha nem ezt tenném, az árulás lenne.

És én nem akarom ezt, mert akkor a Frexit következik. Vagy itt lesz megint a Front National.

 

Azt hiszem, fel van adva a lecke a németeknek. Ez talán felrázhatja az utóbbi időben igencsak aluszékony Schulzot, és a szociáldemokraták, látva, hogy már úgy sincs veszteni valójuk a konzervatívokkal szemben, kampánytémává tehetik az EU immár elodázhatatlan alapvető reformját.

 

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s