Geonapló

Nyilvános, de nem annyira. MOLNÁR GUSZTÁV blogja

Az öreg Machiavelli

Hozzászólás

05.29.

Az olasz politikai cunamitól tartó Európa aggódó, kioktató vagy éppenséggel fenyegető  reagálásai közepette kellett némi szemfülesség ahhoz, hogy az ember egyáltalán észrevegye, hogy Emmanuel Macron francia elnök május 25-én felhívta telefonon Giuseppe Conte jogászprofesszort, az Öt Csillag Mozgalom és a Liga közös miniszterelnökjelöltjét, „hogy kifejezésre juttassa szolidaritását, és arra biztassa, hogy közösen munkálkodjanak a biztonsági és a bevándorlással kapcsolatos kérdések, valamint a különböző geopolitikai kérdések megoldásán és az euró-övezet elmélyítésén”. (A Le Figaro szerint – 2018. máj. 28. – „a gesztust nagyra értékelték Olaszországban”.)

Macront ezek szerint nem zavarta, hogy ennek a kormánynak az a Paolo Savona lett volna a gazdasági és pénzügyminisztere (Olaszországban ez egyfajta szuperminisztérium szerepét tölti be), akinek a kinevezését az elkötelezett Európa-párti Sergio Mattarella elnök május 27-én este megvétózta. (Mivel ezt a rebellis koalíció nem fogadta el, Conte visszaadta a megbízatását.)

E különös francia szimpátia miatt, úgy gondolom, érdemes a 81 éves olasz közgazdász szaktekintély rövid portréját éppen a Figaro Rómából keltezett cikke[1] alapján bemutatni:

Paolo Savona, akit Matteo Salvini, a Liga vezetője mindenképpen a gazdasági szuperminisztérium élén akart látni, soha nem enyhítette Németország és a maastrichti Európa elleni éles kirohanásait. A bostoni MIT volt oktatója , aki 1993-94-ben ipari miniszter volt, az 1992-es európai szerződés aláírása óta folyamatosan háborúban állt a közös valutával, amelyben „Európa Németország általi leigázásának az eszközét” látja. Levél német és olasz barátaimhoz című 2012-es írásában Európát azzal vádolja, hogy „újból Walther Funk (Hitler gazdasági minisztere) gazdasági tervének az irányába csúszik el”, amely Németországot „az európai rend letéteményesévé” kívánta tenni, a márkát pedig az „az összes nemzeti valuta összefolyásává”. „Az euró jogi-biológiai felfogása és az európai költségvetési politikák – írja – a Funk-tervet keltik életre.”        

Megjelenés előtt álló Emlékirataiban azt állítja, hogy „Európa nem létezik, csak félénk országok által körülvett Németország, amelynek a saját európai szerepéről vallott felfogása nem változott a fasizmus vége óta. Csak egyszerűen feladta azt az elképzelését, hogy katonailag győzedelmeskedjen.” Az olasz nemzeti bankot, amelynek 1976 és 1980 között főigazgatója volt, azzal vádolja, hogy „Olaszországot egy új szupranacionális erőnek, Európának vetette alá, és arra kényszerítette, hogy elviselje a német kolonializmust”.      

Paolo Savona „abszurd”-nak tartja, hogy egy ország „átengedje – nemzeti, monetáris és költségvetési szuverenitását, elfogadva a a Fiscal Compactet, még mielőtt megvalósult volna Európa egyesítése”. [Kiemelés tőlem – M. G.]

Végül a francia lap – Savona május 27-én közzétett nyilatkozatára hivatkozva – megjegyzi, hogy „Savona professzor mindamellett nem akarja, hogy korlátolt Európa-ellenesnek tekintsék”.

A nyilatkozat  pontokba szedi a professzornak az Európai Unióval és különösen az euróval kapcsolatos elképzeléseit:

Létre kell hozni egy egységes európai iskolarendszert, minden fokon, hogy eljussunk ahhoz a közös kultúrához, amely megalapozhatja a konszenzust a politikai unió megszületéséhez;

az Európai Központi Banknak olyan funkciókat kell kölcsönözni, amilyenekkel a világ legfontosabb központi bankjai rendelkeznek, a monetáris stabilitás és a tényleges növekedés érdekében;

az európai parlamentnek törvényhozói hatalmat kell biztosítani azokban a kérdésekben, amelyek nem kezelhetők hatékonyan nemzeti szinten;

biztosítani kell az Európai Bizottság jogalkotási kezdeményező szerepét azokban a kérdésekben, amelyekről a Lisszaboni szerződés 3. cikkelye rendelkezik.

Összegezve: egy másfajta, erősebb és egyenlőbb Európát szeretnék.

Ez egy olyan szuverén politikai, gazdasági és monetáris uniót jelentene, amely az ún. transzferunió megteremtésével gyakorlatilag megszüntetné  Németország gazdasági szuverenitását, anélkül, hogy ez érintené az egyes tagállamok kül- és védelempolitikai önállóságát. Mivel Németország e két utóbbi területen nem viselkedik szuverén nemzetállamként, fel kellene adnia szuverenitásának azt a – számára létfontosságú – gazdasági dimenzióját, amelyért cserébe mindeddig oly nagyvonalúan lemondott az önálló kül- és védelempolitikáról.

Savona természetesen pontosan tudja (mindig is tudta), hogy Németország erre semmilyen körülmények között sem hajlandó (a transzferunió egyértelmű elutasításával kapcsolatos általánosan elfogadott német álláspontot[2] lásd itt). Éppen ezért vállalta az öreg Machiavelli, hogy bevezetőt mond a  2015-ben kidolgozott ún. B-terv[3]  bemutatásakor. Ez részletesen leírja azokat a lépéseket, amelyek a monetáris szuverenitás visszaszerzéséhez szükségesek.

A bevezető (lásd itt és itt) azonban – nagyon bölcsen – nem a „B”-, hanem az „A”-tervvel foglalkozik, amelynek az a lényege, hogy „az eurót valóban közös és egységes valutává tegyék, az ugyanis nyilvánvaló mindenki számára, aki minimális intellektuális önállósággal rendelkezik, hogy jelen formájában az euró működésképtelen, és nemcsak Olaszország, hanem mindenki számára”.[4]

Nem arról van tehát szó, hogy Savona – vagy az egyelőre hamvába holt Colle-kormány – eleve az euróból való kilépést hirdette meg, mint a kommentátorok óriási többsége állítja, hanem arról, hogy az állami adminisztrációban és a pénzügyi labirintusokban tökéletesen eligazodó idős guru kulcsminisztersége az establishment számára világossá tette: ha az EU, és mindenekelőtt Németország nem fogadja el a Macron reformtervein is túlmutató, olasz módra elképzelt „refondációt”, akkor Róma előveszi a nukleáris opciót, vagyis – az államcsődöt is bevállalva – ki fog lépni az euró-övezetből, rákényszerítve ezzel az egész euró-övezetet a volens-nolens radikális fordulatra.

Macron tehát azért (is) telefonálhatott a május 25-én még reménybeli olasz miniszterelnöknek, mert megelégelte Merkel és az egész német kormány faramuci viselkedését az EU és az euró reformjával kapcsolatban. Talán jobban odafigyelnek rám – gondolhatta –, ha majd az olaszok ultimátumát megkapják.

 

[1] Richard Heuze: Paolo Savona, l’encombrant professeur antieuropéen, Le Figaro, 2018. máj. 28.

[2] Vö. Jörg Krämer: How Germany can break the transfer union, Handelsblatt Global, 2018. máj. 28.

[3] Il „Piano B per l’Italia” nella sua interezza! Scenari Economici, 2015. okt. 5.

[4] Vö. Fabio Lugano: Il „Piano B per l’Italia” di Scenari Economici ed il ruolo di Paolo Savona. La realtà, Scenari Economici, 2018. máj. 27.

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s