04. 04.
Miközben Amerikában egyre csak gyűlnek a Kínával szembeni kemény fellépést sürgető szakértői állásfoglalások (lásd például itt és itt), végre megjelent egy olyan állásfoglalás[1] is, amely rávilágít a helyzet rendkívüli veszélyességére – és egyben arra a kilátástalan zsákutcára is, amelybe Washington került.
Ted Galen Carpenter, a libertárius Cato Institute biztonságpolitikai szakértője és a The National Interest egyik közreműködő szerkesztője így foglalja össze a helyzetet:
A Tajvan és a Kínai Népköztársaság közötti feszültség azóta kezdett növekedni, amióta Tsai Ing-wen lett az elnök, és a függetlenséget támogtó Haladó Demokrata Párt 2016 elején többségbe került a törvényhozásban. Amikor 2020 januárjában Tsai-t nagy többséggel újraválasztották, majd a koronavírus-járvány kitörését követően Kína minden módon akadályozta Tajvannak az Egészségügyi Világszervezettel való kapcsolatát, a helyzet elmérgesedett.
Mindez – Peking ellenséges viselkedése, Tajvan sikeres víruselleni küzdelme, továbbá az a tény, hogy a Kínával szembeni utazási korlátozásokat automatikusan a szigetre is kiterjesztették – a tajvani identitás kérdését újból előtérbe helyezte. Az ezzel kapcsolatos vita egyik kulcseleme, hogy mondjanak-e le a „Kínai Köztársaság” hivatalos elnevezésről.
A keményvonalas függetlenségpártiak közzétettek egy felmérést, amely szerint a megkérdezettek háromnegyede azt szeretné, hogy az útlevélben csak a Tajvan név szerepeljen. Más felmérések is megerősítik ezt, amelyek szerint a lakosság többsége kizárólag „tajvani”-nak tekinti magát, és ez az arány minden új generációval csak nő. Tajvaninak és kínainak 24 százalék, míg kizárólag kínainak már csak 3 százalék tekinti magát.
Ami az útlevelet illeti, a „Tajvan” elnevezés már 2003 óta szerepel a „Kínai Köztársaság” mellett. A mostani kormány nyitott a névcsere kérdésében, és valószínűnek látszik, hogy csak idő kérdése, és Tsai elnök is csatlakozik azokhoz, akik a szigetországot egyszerűen csak Tajvannak akarják nevezni.
Ez a névváltoztatás azonban a kínai identitásnak az utolsó hivatalos nyomát is el fogja tüntetni, és ezzel együtt a kínai állammal való mégoly laza kapcsolatot is. Ez gyakorlatilag egy formális függetlenségi nyilatkozattal érne fel, amit Kína – mint vezetői erre ismételten figyelmeztettek –, ha szükséges, akár erőszakkal is meg fog akadályozni.
Ezek a fejlemények immár nem csak elméleti szempontból érdekelhetik az amerikai vezetőket és az amerikai népet. Az Egyesült Államok az 1979-es Taiwan Relation Act-tel közvetett módon kötelezettséget vállalt arra, hogy megvédi Tajvant, ha a KNK katonailag lépne fel ellene. Fel kell tennünk magunknak a kérdést, mégpedig most, nem pedig egy valóságos háború kellős közepén, hogy ennek a kötelezettségnek a megtartása előmozdítja-e Amerika biztonságát, vagy felesleges veszélynek teszi ki az országot. Többé nem áltathatjuk magunkat azzal, hogy a Tajvan és a kontinens közötti bizonytalan status quo a végtelenségig folytatódhat. Számos jel mutat arra, hogy a helyzet kritikussá válhat. (Kiemelés tőlem – M. G.)
Carpenter nem mondja ki nyíltan, de az üzenete egyértelmű: az amerikaiak nem fognak meghalni Tajvanért. Persze Amerika mostani helyzete egészen más, mint az 1939-es Franciaországé volt, amikor (egészen pontosan 1939 májusában, vagyis még a világháború kitörése és a német-orosz paktum megkötése előtt) a „Mourir pour Danzig?” jelszava megszületett.
De ki tudja, nem teljesen elképzelhetetlen (bár nagy tétben nem mernék rá fogadni [2]), hogy újból előállhat az 1939 augusztusi helyzet, és Oroszország formális paktumot köt Kínával, amely elfoglalja Tajvant, Oroszország pedig Kelet- és Dél-Ukrajnát. Amerika pedig pusztán a nézője lesz ennek az egésznek.
De ez csak egy futó felvetés. Sokkal valószínűbb egy olyan fejlemény, amely az alábbi három geopolitikai eseményzuhatag egymásbafolyásából fog következni. (Amire gondolok, azt a legjobban a francia cascade géopolitique kifejezéssel lehet illetni – nem tudom, hogy maguk a franciák is kitalálták-e –, amelynek a „geopolitikai eseményzuhatag” elég esetlen magyarítása.)
1 Tajvan nem teheti meg, hogy előbb-utóbb el ne szakadjon formálisan is Kínától, hiszen ez már egyértelműen egy „másik ország”. Ehhez Tajvannak csupán egy jóváhagyó biccentésre van szüksége. Mi a Teleki Alapítványban valamikor a kilencvenes évek vége felé találkoztunk egy tajvani külpolitikai szakértőkből alló delegációval, amelynek a tagjai arról beszéltek, hogy ők ugyan eredetüket tekintve kínaiak, egyikük-másikuk nagyapja Csang Kaj-sekkel együtt érkezett a szigetre, de ők politikai identitásukat tekintve már nem érzik magukat kínainak.
2 Kína nem teheti meg, hogy előbb-utóbb érvényt ne szerezzen az egy-Kína elvének, amelyet 1971-ben az Egyesült Államok is „tudomásul vett”, és 1979-ben – ennek megfelelően – meg is szakította a diplomáciai kapcsolatait Tajvannal. Elképzelhetetlen, hogy erről éppen ma, amikor egy harmadikvilágbeli országból gyakorlatilag Amerikával egyenrangú világhatalommá vált, lemondjon. Ez márcsak amiatt is sürgetővé vált, mert Tajvan de facto független státusa egyértelműen a külön tajvani identitást erősíti, ennek minden következményével.
3 Az Egyesült Államok – amennyiben ragaszkodik a számára láthatóan nagyon fontos „világelsőséghez” és a „szétkapcsolás”-hoz – nem teheti meg, hogy ne támogassa Tajvan Kínától való fokozatos függetlenedését[3], aminek az elérése döntő fontosságú Amerika kelet-ázsiai regionális hegemóniájának a fenntartásához és bebiztosításához. Az idő Amerikát is sürgeti, mert Kína stratégiai értelemben máris fölényben van Amerikával szemben a Kelet- és a Dél-Kínai-tenger térségében.
Hogy ez a három – egyaránt halmozódó – kaszkádfolyamat mikor ér össze, azt nem tudhatjuk. De hogy inkább előbb, mint utóbb össze fog érni, az majdnem biztosra vehető.
[1] Ted Galen Carpenter: Why a China vs. Taiwan clash could be brewing. The National Interest, ápr. 4.
[2] „Amikor valamilyen radikális bizonytalansággal állunk szemben, amelynek nem ismerjük a valószínűség-eloszlását, kérdezzük meg magunktól, mekkora árat volnánk hajlandóak fizetni azért, hogy megelőzzünk egy katasztrófát.” (Eurointelligence.com, 2020. ápr. 1.)
[3] Ennek legújabb jele, hogy március 30-án Pompeo amerikai külügyminiszter támogatta (endorsed) Tajvan megfigyelői státusát az Egészségyügyi Világszervezetben. Pillanatnyilag Tajvannak Kína ellenkezése miatt nincs semmilyen kapcsolata az EVSZ-szel.
Geonapló 